Béres Dávid
Minden esküvő más, mindegyik egyedi. Szeretem a miliőjét, az izgalmat az emberek arcán, a meghitt pillanatokat, az apró pillantásokat.

Fantasztikus számomra tudni azt, hogy valahányszor a képeitekre néztek majd ugyanazt az örömöt és boldogságot élhetitek át újra és újra. Ez a felelősség és egyben öröm az, ami miatt szeretem az esküvőfotózást. Hiszem azt, hogy csak lelkesen és szenvedéllyel szabad ezt csinálni.

Szakmai tapasztalataim
Nem fotósnak tanultam. Közgazdász diplomával a zsebemben multiknál dolgoztam. Több évnyi munkatapasztalat után viszont kiléptem ebből a világból (General Motors, Adobe, pénzügyi és reklám szektor) azért, hogy azt csináljam, amit igazán szeretek. Évek óta fotóztam már hobbiból, de hivatásszerűen 2011 óta űzöm ezt a szakmát.

Az Adobe magyarországi disztribútoránál 5 évet dolgoztam, az utolsó két évben már a Photoshop, Lightroom, stb szoktverek termékmenedzsereként. Miért fontos ez? Azt szoktam mondani, hogy a fotózás sikere 50 százalékban befolyásolja a végeredményt. A másik 50 százalék az utómunkák során adódik hozzá. Véleményem szerint a Photoshop és más szoftverek ismerete elengedhetetlen a végeredmény tökéletesre csiszolásához. Ez alatt az 5 év alatt kerültem a fotózás bűvkörébe, s ekkor találtam meg az esküvői fotózást is, mint egy olyan izgalmas hivatást, ami a mai napig inspirálóan tud hatni rám. Sokszor, amikor gyönyörű helyeken járok-kelek a világban gyakran elképzelem, hogy hova és milyen beállításba helyeznék egy menyasszonyt és vőlegényt.

2016-ban szereztem meg a fotográfusi minősítésemet, de természetesen, továbbra is azt vallom, hogy a képeim beszéljenek inkább helyettem. Figyelmedbe ajánlom a “Portfólió”-m, ahol a kedvenc képeimet gyűjtöttem egy csokorba, és a folyamatosan bővülő “Történetek” menüpontot is, ahol fotósorozatokat lehet blog szerű formában végignézni. Lakás dekorációs célzattal hoztam létre a “Faliképek” menüpontot, ahol a nem esküvős alkotásaimat lehet megcsodálni és megvásárolni is. Ha még több inspiráló alkotásra vágysz, ajánlom az  Instagram és Facebook fiókjaim követését.


 

 

By continuing to use the site, you agree to the use of cookies. more information

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close